Amikor Rita Amerikában van, akkor mindig sok képet kapunk róla. Ez pedig most sincs másképp! katie már beszámolt nektek arról, hogy kedvencünk jelenleg New Yorkban van, és tegnap ismét lencsevégre kapták őt. Először akkor, amikor edzés után távozott egy edzőteremből. Természetesen ekkor sportosan volt öltözve, erről 10 darab képet tudtok megtekinteni. Később pedig egy elegáns fekete szettben távozott a hotelből, ahol megszállt. Erről öt képet tudtok megnézni, majd a sétája során újabb képek készültek róla. Kedvencünknek igazán jó kedve volt, mosolyogva köszöntötte a fotósokat. |
Rita továbbra is Los Angelesben tartózkodik, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy tegnap este Ő is részt vett a Next Goal Wins című film premierjén. A filmnek Taikai volt a rendezője, írója és még szerepet is vállalt benne, így nem is volt kérdés, hogy kedvencünk a férje oldalán fog állni a premier vetítésen. Miss Ora egy fekete blézert viselt, hozzá illő fekete hosszú szárú csizmával. A merész szerelés egyszerűen fantasztikusan állt neki! A lila szőnyeges bevonulásról 25 darab kép jelent meg, melyeken látszik, hogy mennyire büszke a férjére. A partyről pedig négy darab fotót kaptunk eddig. Ezenkívül akkor is lefotózták a párost a fotósok, amikor Rita és Taika az eseményre igyekezet. Erről 25 darab csodás képet tudtok megtekinteni. Érdemes őket nagy méretben is megtekinteni, mert Rita egyszerűen csodás! |
Rita és férje, nem is olyan régen a Skót-felföldre látogattak, ahol többek között azt az Airbnb-t is meglátogatták, ami pontosan úgy néz ki, mint a Shrek mesékből a címszereplő otthona. Ha pedig már ott voltak, akkor kedvencünk és férje úgy döntöttek, hogy halloween alkalmából Fionanak és Sherknek öltöznek. Erről kaptunk is képeket, illetve Rita egy videót is feltöltött, amiben skót akcentussal próbál beszélni.
|
Már a múlthéten hoztunk nektek képeket az Ora x Primark második kollekciójából, ami hivatalosan a holnapi naptól lesz elérhető a weboldalon, illetve a Primark üzleteiben. Ám úgy néz ki, hogy nem kell keddig várnunk arra, hogy még több képet kapjunk a kollekcióhoz készült fotósorozatból, hiszen most 11 darab új fotót jelent meg. Kedvencünk egyszerűen mesésen fest ezeken a fotókon, illetve igazán szuper darabok fognak érkezni a boltok polcaira a képek tanúsága szerint. |