Rita Olaszország után sem pihen! Néhány napja tiktok csatornáján osztotta meg velünk, hogy a repülőtéren vár arra, hogy New Yorkban utazhasson, most pedig kiderült, hogy már meg is érkezett oda. New Yorkban már javában zajlik a divathét, amin nagy valószínűséggel is részt fog venni. A tegnapi nap folyamán, az esti órákban lefotózták, amint megérkezik a Grrenwich hotelhez. Kedvencünk egy sárga csipkeruhát viselt, ami alatt fekete rövidnadrág és egy fekete melltartó volt. Miss Ora most is jókedvűen mosolygott a fotósoknak. |
Bár hétfőn úgy tűnt, hogy Rita elutazott Olaszországból, kiderült, hogy ez közel sincs így. Először is, a keddi napon Rómában kapták lencsevégre, most pedig kiderült az is, hogy visszatért Velencébe. A tegnapi napon, azaz szeptember 7-én kapták lencsevégre, amint férjével kéz a kézben sétál. Rita egy zöld csipkés szettet, és egy ehhez passzoló hatalmas kalapot viselt. Itt is látszott, hogy nagyon boldog és remek a hangulata, hiszen vidáman mosolygott a séta során. A galériában 20 darab képet tudtok erről megtekinteni. |
Már beszámoltunk nektek arról, hogy Rita az elmúlt napokban Olaszországban volt, hiszen először Veronában, majd vasárnap este Velencében lépett fel. A napok során több alkalommal is lefotózták őt a fotósok, amiről már láthattatok bejegyzést, most pedig újabb fotókat kaptunk. Először is, vasárnap este lefotózták férje oldalán, amint az amfAR után, egy after partyról távoznak. Rita itt is egy extrémebb szerelést viselt, erről három darab képet tudtuk megnézni. A hétfői napon, azaz szeptember 4-én pedig már távozott is Velenécből, hiszen megörökítették a paparazzik, amint megérkezik a reptérre. Kedvencünket most sem zavarták a fotósok, több képen mosolyog is. Természetesen az utazáshoz egy kényelmes, sportos szerelést választott. Ezenkívül elhoztam nektek azokat a képeket is, amiket Rita közzétett instagram oldalán. Először is, kaptunk néhány képet az amfAR eseményén viselt ruhájáról. Érdekesség, hogy egy-két képen még nem viseli a bodyt, a fekete áttetsző ruha alatt, de ennek ellenére, nagyon ízléses fotókat kaptunk. Miss Ora mesésen fest rajtuk! Valamint a reggeli órákban közzétett még egy bejegyzést, ami vegyesen tartalmaz képeket a velencei utazásáról. |
Augusztus 30-án Veronából tovább is utazott, hiszen Velencébe volt hivatalos, ahol jelenleg a filmfesztivál zajlik. Rita a mai napon az amfAR Venezia eseményén fog fellépni, ráadásul 50 zenész fogja őt kísérni! Azt hiszem, hogy mesés élményben lesz része azoknak, akik hallhatják ma este kedvencünket. Na de térjünk vissza a szerdai napra. Amint megérkezett Velencébe, már lencsevégre is kapták a fotósok. Ekkor egy elég merész összeállítást viselt, egy még merészebb cipővel. Ugyan ezen a napon, ismét lefotózták őt amint egy úgynevezett hajótaxin utazik. A fekete-piros összeállítása valami lélegzetelállítóan festett rajta! Mosolyogva, integetve üdvözölte a fotósokat. Augusztus utolsó napján sem ült tétlenül hotelszobájában, hanem ez a nap is mozgalmasan telt számára. Ahogy távozott a hotelből, már akkor fotózni kezdték, Rita pedig boldogan pózolt a merész fekete szerelésében. Néhány órával később, újra felbukkant a kamerák előtt. Ekkor egy gyönyörű gyöngyökkel kirakott ruhát viselt, amiben ismét káprázatosan festett. Péntek este a DVF Awards 2023 eseményre volt hivatalos, ahova egy fekete ruhát vett fel, haját pedig összefonva viselte. Az eseményről egyelőre nem került elő sok kép, de remélhetőleg hamarosan még több fotót fogunk kapni, hiszen Rita beszédet is mondott a színpadon. Természetesen akkor is lefotózták, mikor nővére Elena társaságában megérkeznek egy hajóval az esemény színhelyére. A szombati napon is több alkalommal lefotózták őt, habár ezekről a napokról már kevesebb képet kaptunk. Először egy mesés sárga ruhát viselt, amiben csak úgy ragyogott. Később ismét látták őt, ekkor szintén egy másik szettet viselt, és éppen hajótaxizott. Harmadik alkalommal akkor kapták lencsevégre, mikor elhagytak a St. Regis hotelt, ekkor egy újabb ruhát csodálhattunk meg rajta. itt még nem ért véget a nap, hiszen este ellátogatott a Harry’s bárba. A tegnapi nap folyamán csupán egy alkalommal fotózták le, méghozzá akkor, amikor férjével együtt elindul, hogy részt vegyen az amfAR főpróbáján. Természetesen ekkor is hajóval közlekedtek. Rita és Taika boldogan utaztak a hajón, még csókot is váltottak. Nagyszerű látni, hogy kedvencünk mennyire boldog a férje oldalán. Ahogyan a veronai posztban is, úgy itt is elhoztam azokat a képeket, amiket Rita osztott meg velünk instagram oldalán. Ráadásul az is kiderült, hogy többe között, az I Will Never Let You Down-t és a Praising You-t is előadja majd a ma esti fellépésén. |