Pénteken még Londonban, tegnap, szombaton már a németországi Düsseldorfban volt az énekesnő egy különleges esemény miatt. Ugyanis részt vett és hivatalos fellépője volt az idei Invictus Games-nek. A sportversenyt még Harry brit királyi herceg alapította 2014-ben, amin sérült katonák és veteránok versenyezhetnek. Egy képet kaptunk a kulisszák mögött, ahol Harry-vel és Meghan-nel, valamint Sam Ryder-rel fotózkodott. Itt egy gyönyörű fekete és átlátszó estélyiben volt. A ruháját kövekkel és csipkével hímzett virágok díszítették és remekül kiemelte szuper alakját Rita-nak. A színpadon a ‘Praising You’, a ‘Let You Love Me’ és a ‘Ritual’ dalai csendültek fel, ezen kívül további 103 képet találtok meg a fellépésről is. Itt már egy picit kényelmesebb, fekete fellépőruhában volt. |
Tegnap beszámolt róla Fruzsi, hogy Rita Velencében fog részt venni az ‘AmfAR Gála Venezia’-n, tegnap, azaz 3-án vasárnap este. Az európai kiruccánására (azaz fellépéseire és pihenésére) elkísérte testvére, Elena és édesanyja, Vera is. Így tegnap ők is tiszteletüket tették a rendezvényen és végigvonultak büszkeségük, Rita oldalán a vörös szőnyegen. Az énekesnő rendszeresen botránkoztatja meg az embereket kirívó, dögös szettjeiben, nos ez most sem történt máshogy. Egy nude színű body-t viselt, aminek tanga kialakítása van és erre csak egy áttetsző fekete ruhát viselt, így nem sokan hagyott a képzeletre, de mint mindig, csodásan nézett ki! Ezt a szettet fekete magassarkúval dobta fel, a haja elől 2 fonatot kapott és hosszú, hullámos haja kiengedve volt, valamint egy elég természetes sminket kapott. Az érkezésről 70 fotót találtok meg, ezeken láthatjátok a már említett anya/lánya és lánytesója képeket is, a kulisszák mögött pedig örömmel pózolt férjével is, valamint egy német modellel is. A vacsoránál Kate Beckinsale-lel készített több fotót is, ezzel együtt 10 képet találtok. És mint már említettük is: színpadra is állt, ezt egy visszafogottabb, fehér szettben tette, de természetesen ebbe is bele volt csempészve egy kis vagányság is, ugyanis mell alatt kivágott volt, de nagyon jól, elegánsan megmutatta Rita lapos hasát. A fellépésről egyelőre 2 rövid videó került elő, ahol hallható élőben a ‘Praising You‘ és az ‘I Will Never Let You Down’ dala, ezeket csak linkelni tudtam, de amint felkerül a teljes fellépése, linkelni fogjuk azt is! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Sziasztok! Meg is érkeztünk hozzátok az első olyan bejegyzéssel, ami már híreket tartalmaz kedvencünkről. Rita az augusztusi pihenése után, először Szegeden lépett fel, majd egy nappal később már Olaszországban volt, hisz mind kiderült, több fellépése is hivatalos volt. Egy pár napos római kikapcsolódás után, Veronába utazott, hiszen Augusztus 29-én az RTL Hits nevezetű eseményre volt hivatalos, mint fellépő. Termesztésen nem csak az érkezéséről, hanem magáról a fellépésről is jelentek meg fotók és egy videó is, amiből megtudtuk, hogy a ‘You Only Love Me’ és a ‘Praising You’ dalait adta elő. Természetesen itt sem úszta meg, hogy a lesifotósok a nyomába eredjenek. A néhány nap alatt, amit Veronában töltött, több alkalommal is sikerült őt lencsevégre kapniuk, kedvencünk pedig sokszor mosolyogva köszöntötte őket. Augusztus 29-én két alkalommal is lefotózták. Először akkor, amikor távozott az RTL Hits sajtótájékoztatóról, majd néhány órával később mikor sétálni indult. Egy nappal később szintén sikerült lefotózniuk. Rita ekkor éppen egy edzőteremből távozott, majd biciklire pattant, hogy azzal tekerjen vissza a hotelhez, ahol megszállt. A képeken látszik, hogy nem zavarták a fotósok, és az eleredő eső sem. Természetesen a személyes képek sem maradhatnak ki. Rita két alkalommal is posztolt Instagram oldalán a veronai látogatásával kapcsolatosan. Először a sajtótájékoztató után tett közzé képeket, majd pedig a fellépése napjához köthető fotókat osztotta meg követőivel. |